Mindez a vasárnapi WAMP Hegyvidéken, a MOMkult előtti sétányon.

Hosszú kihagyás után új helyszínen, a Hegyvidéki Sirály sétányon térnek vissza a WAMP-os tervezők. A MOMkult előtti sétányon közel száz hazai alkotó várja az egyedi designtárgyak iránt érdeklődőket, ahol bemutatkozhatnak a legfrissebb nyári kollekciók. Most különösen fontos támogatni a hazai alkotókat, akik szépen ki is tesznek magukért, mint az alábbi összeállításból kiderült.

A legfrissebb nyári kiegészítő – egyedi grafikákkal díszített, kézzel készült legyezőkkel teszi színesebbé és hűvösebbé a nyári éjszakákat két grafikus, Luca és Szani projektje, a BZZZ Fans. A legyezők kézzel, kis szériaszámban készülnek, szitanyomott textil és gravírozott fa, valamint bőr kombinálásával. Az első, sorszámozott kollekcióban a három különböző darab (Shibari, The Bat-trip, Kokyangwuti) három különböző történetet mesél el. A márka neve, logója és totemállata egy légy, de a BZZZ egyben utal arra a flow élményre is, amit ’Body Buzz’-nak hívnak, amikor a zene, a hangulat szinte sejt szinten járja át az embert és sosem akarja abbahagyni a táncolást. Azt pedig mondani sem kell, mit jelent a fülledt nyárban egy legyező.

A CSŐ! régi budapesti neonreklámokat megelevenítő posztersorozat. A szitanyomott plakátok megvásárlásával egy kiválasztott neon felújítását finanszírozhatjuk.

Az 50x70cm-es méretű plakátok grafikáit és a CSŐ! logót foszforeszkáló pigmenttel kezelték, így a sötétben kellemesen derengenek, megidézve a neonreklámok hangulatát.

A plakátsorozat első szériájában olyan ikonikus reklámok szerepelnek, mint a Csemege kosara, vagy a Kézimunka, amin minden valaha a bulinegyeden végigsétáló ember röhögött már életében, legalább magában. Emléket állít még a Kedves presszónak is, ami sajnos már nem található meg a városban, illetve grafikai formát öltött az „Óvatosság, Türelem, Udvariasság” neonja is, ami pedig a „Biztonságos Közlekedés” neonreklámmal együtt figyelmeztette Budapest közlekedő polgárait.

Mit szólnál egy olyan táskához, amit négyféleképpen is alakíthatsz? Az Édertáska megalkotta a legújabb Transzformertáskákat, azaz egy táska, négy forma, így nem kell cserélgetned a különböző alkalmakra, mi több, a különleges kialakításával még kiegészítőkre sem lesz többet gondod.

Schall Eszter 2009 óta készít képzőművész és iparművész termékeket, képeket, képeslapokat, ékszereket. A STAMPP márkát 2015-ben alapította, ami egy próbának indult – szeretett volna valami egyszerű, de játékosat, a rajzaival kombinálható ékszert. Miután az ékszerek kézzel készülnek, mindegyik egyedi, nincs két egyforma. A sárgaréz alapok formailag nagyon sokszínűek, és a beütött rajzocskák is sorra bővülnek. Ettől különlegesek. Eszter apró ékszerei tökéletesek ajándéknak is, mert a kis rajzoknak hála mindenki talál közöttük a stílusához illőt.

Szaturnusz, tacskó, rókafej, dínó és fenyőfa mellett még megannyi kedves kis minta várja, hogy valaki csuklóján, ujján, fülében vagy nyakában landoljon.

És ha valami igazán kedveset szeretnél magaddal vinni a nyárba, akkor ki ne hagyd ki a Soadyart bájos grafikáival díszített termékeit! A különleges nyári fülbevaló újdonságok mellett a szokásos cukiságokat is megtaláljátok majd (kitűzők, sörnyitós kulcstartók, mágneses könyvjelzők, jegyzettömbök, printek)!

A Hónap tervezője augusztusban Ezsubegz 

Enyedi Zsuzsa, a tervező maga is egy bohém fiatal nő, aki a merész anyaghasználatáról és stíluskeveréséről ismert. Védjegyévé vált a szarvas minta és a különféle szőrmék széles palettájának a variálhatósága. A márka talán attól olyan speciális, hogy nem fél ötvözni a különféle anyagokat, legyen az műbőr, szövet, fém vagy műanyag. A fiatalos, modern táskák mellett neszesszereket és több apróságot is megtalálhatunk a kínálatban. A WAMP interjúját Zsuzsával itt olvashatod.

Forrás: WAMP




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Budapest legnagyobb design vására a Bálnában

Budapest legnagyobb design vására a Bálnában

Több mint száz hazai alkotóval vár a WAMP a Design Héten, október 6-án.

Élvezd szabadon a designt Budapesten!

Élvezd szabadon a designt Budapesten!

Augusztusban két helyszínen is találkozhattok a WAMP-os tervezőkkel.

Design rajongók, figyeljetek!

Design rajongók, figyeljetek!

A hazai tehetségek mellett a régió közel negyven alkotója mutatkozik be november 25-én a WAMP-on. 

Hirdetés