A kollekció a világ több pontján, azon belül is a legmenőbb optikákban már e hónaptól elérhető lesz.

Újabb magyar innováció született, ezúttal a Cinematiq Eyewear névre hallgató magyar designer szemüvegmárkára lehetünk büszkék. A rendkívül magas minőségű, kézzel készített szemüvegek nemcsak amiatt különlegesek, mert a keretek formáit filmklasszikusok ihlették, hanem mert a szárába valódi, 16 mm-es filmrészleteket applikáltak - és ez utóbbi iparági szinten is újdonságnak számít.


 
Milaskey Tipton Zakariás, aki a Cinematiq márka és a Tipton tervezőház alapítója és ügyvezetője, egyszer már 2005-ben is kísérletezett 16 és 35 mm-es filmek szemüveggel történő összepárosításával. Egy kisebb limitált darabszámú kollekciót ki is hozott 2006-ban, amely akkor Elton John-t is magával ragadta és büszke tulajdonossá tette.
 
2018 azonban már az újjászületett Cinematiq kollekció éve, amely gyártásakor két ázsiai akciófilm tekercsei kerültek felhasználásra: 
A shogun árnyéka (1989) - rend. Yasuo Furuhata
Fists of the Double K (1973) - rend. Jimmy L. Pascual (a fiatal John Woo rendezői asszisztenciájával).

 
Mindkét filmre jellemzőek a természetes fényben úszó, szabad szemmel is tökéletesen felismerhető szabadtéri jelenetek. Azért hogy a filmek vizuális tartalma hosszú távon is élvezhető maradjon, a filmtekercsek részleteit mindkét oldalról speciális eljárással laminálják és csak ezek után illesztik a szemüvegek szárába.
 
Minden egyes szemüveg szárában más és más jelenet látható, melyek egyszer sem ismétlődnek, így a keretek egyedisége megkérdőjelezhetetlen. De a történetnek ezzel még nincs vége: minden szemüveghez egy úgynevezett “mozijegy” is jár, amely tartalmazza azt a linket ahol a szárban található alkotás megtekinthető.

 
Tervezői szempontból a film nyersanyagként történő felhasználása rendkívüli igényességet és odafigyelést kíván. A filmek szerelmeseinek pedig nem kell különösképpen megmagyarázni mitől különleges a filmtörténet lenyomatait magukon viselniük - elég a kollekció egy-egy darabját szemügyre venni: intellektus, stílus, kortárs szemlélet. A kollekció februártól lesz kapható a világ legjobb optikáiban. Kövesd a Cinematiq-ot itt: https://www.instagram.com/cinematiqeyewear/!
 
A héten debütál a Cinematiq Eyewear, mely a világ több pontján, azon belül is a legmenőbb optikákban már e hónaptól elérhető lesz. 
 
​A kollekció debütálását egy fergeteges partival ünnepeljük március 8-án Tipton Eyeworks bemutatótermében.
 
Dátum: 2018. március 8., 16-22h
Helyszín: 1056 Budapest, Irányi utca 20. 
 
​További részleteket az eseményről itt találsz. ​​
Optikák, ahol termékünk debütál: https://cinematiqeyewear.com/pages/stores

forrás: sajtóközlemény
 
 
 
 
 
 
 
 



Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Világsztárral avatta fel a Tipton új showroomját

Világsztárral avatta fel a Tipton új showroomját

A világhírű jazz zenész, Richard Bona átvette egyedi, számára készített szemüvegét.
 

David Cronenberg Vinylize-ban a Star Trekben

David Cronenberg Vinylize-ban a Star Trekben

A budapesti szemüvegmanufaktúra keretét viseli a biohorror atyja.

Nem megy a futás egyedül? Fuss az avataroddal!

Nem megy a futás egyedül? Fuss az avataroddal!

Az edzéseket megkönnyítő szemüveg 2021 nyarán kerülhet piacra.

Hirdetés