Két gyerekszoba is kialakítható a batlab által tervezett, jól átgondolt budai lakásban.

Egy fiatal pár, egy karakteres cserépkályha, igény sok tárolóhelyre és később kialakítható két gyerekszobára – ebből a kiindulópontból és alapanyagból dolgozott batlab architects egy budai lakás átalakításánál.

Egy nagyon jó vizuális kultúrával megáldott fiatal pár kereste meg a batlab építészeit az új otthona megtervezésének igényével. A pár nemcsak lakást, családot is tervez, így az egyik egyértelműen megfogalmazott igénye az volt, hogy később akár két gyerekszobát is kialakíthasson. Ha gyerek lesz, a sok tárolóhely igénye teljesen kézenfekvő, ami viszont inkább rendhagyó, hogy a közösségi terek középpontjába egy cserépkályhát szerettek volna.

Noha az alaprajz kialakításán viszonylag sokat gondolkoztak – a megrendelők elképzelése eleinte teljesen más volt –, az együttműködés gördülékenyen alakult, ezt jól jellemzi, hogy nem akadt olyan terület, ahol komolyabb kompromisszumot kellett volna kötniük.

A cserépkályha kialakítása sok mindent meghatározott: a kályha megépítése után látszott pontosan annak színe, ez alakította a „doboz” színét, az építészek keresték azt a színt, ami előtt a kályha érvényesülni tud.

Az említett „doboz” jelentette az építkezés legnagyobb kihívását: számos falat elbontva a fürdőszobát egy „dobozban” helyezték el, úgy, hogy az körbejárható legyen, alakítva maga körül a tereket.

Közlekedők-gardróbok jöttek létre a tér újraszervezése után, egyben megteremtették a majdani gyerekszobák lehetőségét is, mozgatható ajtók használatával. Ez utóbbi térelem a lakás markáns részévé vált. Ahogy sejteni lehet, a doboz kivitelezése koránt sem volt egyszerű, ahogy Batizi-Pócsi Péter építész fogalmazott: 

„Ott a fal síkjába rejtett, festett lábazat van, tapéta ajtó (fürdőajtó), és festett MDF beépített bútorok. A különböző anyagú, de azonos színű elemek összehangolása mindig nehézség.”

A szín kiválasztása is okozott némi fejtörést, a megbízók aggódtak a kék szín sötétsége miatt. A végeredmény ugyanakkor igen meggyőző lett, a doboz mélykék színén túl a városi kilátásra nyíló új erkélyajtó, a fa parketta, a cserépkályha karakteres megjelenése, a konyhában megjelenő fa és a fehér falak tisztasága elegáns atmoszférát teremtenek.

Mindezek mellett a végére hagytuk a személyes kedvencünket, a ház szerkezetét itt-ott felfedő, lelógó vasbeton gerendák megjelenését. Lényegében a házra és az adott korra jellemző építési technológia jelent meg általuk, és miután a lelógó gerendákat visszafogottan, jó arányérzékkel tették láthatóvá, designelemként szolgálnak, még egy kis fűszert adva a térszervezésben, anyaghasználatban és formavilágban egyébként is jól átgondolt lakásnak.

Project infó
Építészet: batlab architects
Generál kivitelezés: BB Industry Kft.
Asztalos munkák: Macsali Zsolt
Kályha: Felsmann Kristóf
Lámpák: Blum&Wolf
Alapterület: 80 m2




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Levegőhöz jut az ingatlanpiac az 5 százalékos áfával, de a megfelelő kínálat kiépülése évekig tarthat

Levegőhöz jut az ingatlanpiac az 5 százalékos áfával, de a megfelelő kínálat kiépülése évekig tarthat

A legnagyobb ingatlanfejlesztők üdvözlik a kedvezményes áfa folytatását az új lakások piacán.

Egyre több, befektetési célból vásárolt budapesti ingatlan tulajdonosa gondolkodik az eladáson

Egyre több, befektetési célból vásárolt budapesti ingatlan tulajdonosa gondolkodik az eladáson

Az ingatlan.com becslése szerint 4-5 ezer lakásnál jöhet szóba ez a lehetőség.

Az egykori amerikai álom mára a modern kori várostervezés rémálma lett

Az egykori amerikai álom mára a modern kori várostervezés rémálma lett

A városok népsűrűsége csak növekszik, részben az elavult szabályok miatt azonban a lakhatás egyre drágább.

Hirdetés