Elektromos hajtással tesz jövőbiztossá veterán autókat a Garage Italia kreatív ügynökség. A milánói cég nemcsak visszahozza a klasszikus autók szellemiségét, de fenntarthatóvá és még szórakoztatóvá is varázsolja őket.

Egy nagy műgonddal átalakított Fiat 500-as lett a Garage Italia e-icon projektjének első példánya. Ahogy a név utal rá, az autó belsőégésű motorját elektromosra cserélték, de ezen túl több „kortárs csavart” építettek be.

Levágták az ajtókat és a tetőt, ezért – mivel jelentősen megváltozott az autó torziós merevsége – külön merevítő vázat építettek be.  A klasszikus műbőr üléseket kötélből fontra cserélték, ez utóbbi megoldáshoz a Baolab Studio anyagkutatásait is felhasználták, a szándék pedig az igazi „outdoor hangulat” megragadása volt.

Természetesen számos eredeti elem is megmaradt, a váz mellett krómozott kiegészítők, díszítések, műszerek, kezelőszervek. A fényszórókba ugyanakkor LED-lámpákat tettek, míg az abroncsokat a Michelin vintázs kínálatából szedték.

Bekerült egy ötinches kijelző, illetve az autó elejére tett fém Fiat-emblémát felnyitva találjuk meg a töltő csatlakozását. A kedvencünk azonban a két sebességfokozatot jelző teknős és nyúl szimbólum.

Az e-icon projekttől a Garage Italia a klasszikus autók térhódítását reméli, különösen az életformájuk környezeti hatásaival törődő fiatalok körében. A Fiat 500-as csak az első fecske, a cég már most dolgozik a további típusok megjelenésén. A Garage Italiát a Fiat-alapító Giovanni Agnelli unokája, Lapo Elkann hozta létre; a kreatív ügynökség a divat, a design és az autóipar keresztútjain igyekszik trendszetter pozíciót kivívni magának.

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Merre járnak a turisták és merre a helyiek?

Merre járnak a turisták és merre a helyiek?

Eric Fischer látványos térképeket rajzolt egy okos módszer alapján. 

Építészeti kitekintés Brazíliába

Építészeti kitekintés Brazíliába

Megnéztük, milyen házakat építettek mostanában Brazíliában, és kicsit a múltba is visszamegyünk Walter Gropius nyomán.

Elkészült London legboldogabb utcája

Elkészült London legboldogabb utcája

A Happy Street projekt kicsit olyan, mintha Londonban jártak volna a Kétfarkú Kutyák.

Hirdetés