Az ECHO II nemzetközi projekt „Gyárvárosi alkímiák” című kiállítása a győri Torulában tekinthető meg október 31-ig.

Négy ország – Görögország, Bulgária, Észak-Macedónia és Magyarország – több civil szervezetének együttműködésében megvalósuló ECHO II elnevezésű EU-s projekthez még a nyár elején csatlakozott az indusztriális környezetbe ágyazódó művésztér – a győri Torulában megrendezett „Gyárvárosi alkímiák” című kiállítás még október végéig látogatható.

Az ECHO II projekt célja a partnerországok egy-egy helyi hagyományának a szokásostól eltérő megközelítése és ezáltal annak előtérbe állítása, az emberekhez való közelebb vitele, amit az adott hagyomány által ihletett kortárs művészeti alkotások létrehozásával kívánnak elérni. A projekt alapelemét az art residency programok sorozata adja, amelyek mind a négy országban, egymást követően valósulnak meg. A programban a partnerországok négy-négy művésze vehetett részt, s minden helyszín, illetve alkalom esetében más-más alkotók csatlakozhattak, összesen tehát tizenhatan kaptak lehetőséget a részvételre. A művészeket minden esetben nyílt pályázat útján választották ki a festészet, a grafika, a szobrászat, a grafikai tervezés, a divattervezés és az iparművészet területeiről.


 
A Torula az art residency programok magyarországi helyszínét adja – elsődlegesen alkotási, emellett pedig kiállítási helyszínt is biztosít a projekthez. A pályázaton sikerrel szereplő négy művész idén nyáron egy hónapon keresztül alkotott a Győri Szeszgyár egykori ipari méretű torula-élesztő gyárában helyet kapó Torula Művésztér falai között. Mivel az ECHO II átfogó célja a résztvevő országok egy-egy meghatározott hagyományának kortárs művészeti eszközökkel való megjelenítése, alkotásaik inspirációját a Győri Szeszgyár 137 éves történelme – szélesebb kontextusban Győr ipari múltja, hagyományai – adták. A témaválasztás oka, hogy az egykori és a jelenleg is működő gyárak a győriek sokaságának jelenti és biztosítja a mindennapi megélhetést a mai napig. Emblematikus üzemek szűntek meg, alakultak át és épülnek manapság – az egykori és mostani ipari épületekkel, területekkel, ha nem is lépten-nyomon, de a város számos pontján találkozhatunk. Győr iparának múltja tehát tovább él, a gyárak ezer szállal szövik át társadalmat és a várost. Győr iparhoz köthető szellemi és épített örökségéből pedig kiemelkedik a Szeszgyár azzal, hogy az egyetlen, amely alapítása óta (1884) ugyanott működik.


 

A rezidencia programban résztvevők között találunk olyat, aki digitális művészeti eszközökkel nyúlt a témához, de térinstallációk, valamint pannó (fára festett nagyméretű táblakép) is készült és hagyományos festészeti eljárásokat alkalmazó művész is csatlakozott a projekthez. Munkájuk során Kiss Adrienn, a Torula rezidens alkotója volt a résztvevők segítségére, aki az ECHO II projekt kurátoraként az egyéni alkotófolyamatok támogatása mellett a műveket bemutató csoportos kiállítás megvalósításában is jelentős szerepet vállalt.

A júliusban létrehozott művek egy részét mutatja be a mostani kiállítás a Szeszgyár területén található Torula Művésztérben. Az alkotások így visszakerülnek abba a környezetbe, amelyből létrejöttek, és nem csupán a Szeszgyár alkalmazottainak, de szélesebb körben, a győri lakosság számára is láthatóvá válnak.

A Gyárvárosi alkímiák címet viselő kiállítás október 31-ig látogatható.

További részletek az esemény Facebook-oldalán.
 
 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Győrben is indul a Design Hét

Győrben is indul a Design Hét

A Design Hét Győr a városban élő és alkotó tervezők munkáira összpontosít.

Veszprém európai kulturális főváros lesz

Veszprém európai kulturális főváros lesz

De a másik két magyar döntőssel, Debrecennel és Győrrel is együttműködik majd.

Ezeket a magyar épületeket jelölték a Mies van der Rohe-díjra

Ezeket a magyar épületeket jelölték a Mies van der Rohe-díjra

Idén kilenc magyar épület is pályázik a Mies van der Rohe díjra. 

Hirdetés