A Magyar design – 10+1 kísérlet című kiállítás az 1972-ben szintén a Fészek Művészklubban rendezett Magyar design (10 kísérlet) című tárlatra reflektál.

A november 2-án nyíló kiállítás a majd ötven évvel ezelőtti tárlat alapelvének és tárgyainak ismertetése mellett olyan kortárs designprojektek közül válogat, amelyek egyaránt tükrözik az 1970-es években újító tervezői gondolkodás hatását, a jelenkor kihívásait és a design társadalmi szerepét.

Az 1972-ben Pohárnok Mihály által probléma felvetésként kezdeményezett kiállítás fókuszában a funkcionalizmus, a rendszerelvű tervezés, a gyárthatóság kérdései és a társadalmi igények figyelembevétele állt. A 10 kísérlet olyannyira aktuális kérdéseket feszegetett, hogy a bemutatót több hónapon át tartó szakmai sajtóvita követte, de ennél szélesebb körben is közfigyelem tárgyává tette az iparművészet és a design helyzetét az 1970-es évek Magyarországán. A kiállítás hatással volt a magyar design további alakulására, így többek között a Házgyári Konyha Program közvetlen előzményének is tekinthető.

Moravcsik Borka: Meet ülőbútor (2020)Szalai Bálint, Király Adrienn: itthon (2020)

Paradigma Ariadné: Ferdeház (2020)

 A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatói egy egyetemi kurzus keretében arra vállalkoztak, hogy ennek a magyar design története szempontjából meghatározó kiállításnak az elemzésén, értelmezésén keresztül a design mai helyzetén is elgondolkodjanak. Az 1972-es kiállítás résztvevői a modernizmus eszméjére alapozva hittek abban, hogy jól tervezett tárgyakkal, rendszerekkel és lakókörnyezettel az életet kényelmesebbé és színvonalasabbá, a társadalmat jobbá lehet tenni. Az azóta eltelt évek változásai ezt a gondolatot, illetve a design megjelenési formáit jelentősen árnyalták. A design célja továbbra is a pozitív társadalmi változások elősegítése maradt, de az eszközök változtak, a tárgyközpontú design mellett megjelentek a designt társadalmi gyakorlatként felfogó folyamatjellegű projektek, melyeknek célja, hogy szolidárisabb, élhetőbb világot teremtsenek.

Majd ötven évvel az eredeti kiállítás után a magyar design ismét helyet kap a Fészek Galériában. A kiállítás az eredeti tárlat alapelvének és tárgyainak ismertetése mellett olyan kortárs designprojektek közül válogat, amelyek egyaránt tükrözik az 1970-es években újító tervezői gondolkodás hatását, a jelenkor kihívásait és a design társadalmi szerepét.

Modra Bettina: Oázis – kísérleti textil (2019)

Vatány Szabolcs: FocusEx (2020)

A kiállítást Földi Eszter művészettörténész vezetésével a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Designkurátori specializáció kurzus hallgatói, illetve tervezőszakos hallgatók rendezték.

Kurátorok: Albert Réka, Csernus Anna, Forgách Anna, Gyöngyösi Eszter, Kolontai Dóra, Kovács Anna Zsófia, Lukács Edit,  Márkus Dorottya, Mozga Tímea, Őze Sándor, Vezendi Vanessza, Vékony Anna, Viski Noémi
Grafika: Keresztesi  Andrea Diána, Málnási Bence
Installáció: Majnár Rebeka Anna, Mocselini Balázs
 
Megnyitó: 2021. november 2., 18:00

 

A megnyitón köszöntőt mond Földi Eszter művészettörténész, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem elméleti intézetének egyetemi adjunktusa, a kiállítást megnyitja Pohárnok Mihály, grafikus, formatervezési menedzser és Novák Piroska, design- és művészetteoretikus.

 

További infók az esemény Facebook-oldalán.
 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

A műfajok és generációk közti határon is átlép a Határtalan Design

A műfajok és generációk közti határon is átlép a Határtalan Design

Idén 14 ország több mint 140 designerét vonultatja fel a 15 éves összművészeti rendezvénysorozat.

A kutyaházak legjobbjait bemutató kiállítás nyílt Londonban

A kutyaházak legjobbjait bemutató kiállítás nyílt Londonban

A tárlatot kutyák is látogathatják. 

Virtuális térbe költözik a glasstec kiállítás

Virtuális térbe költözik a glasstec kiállítás

Az üvegipar első számú kereskedelmi kiállítását online rendezik október végén.

Hirdetés