Karole P.B. Vail Moholy-Nagy László alkotói-oktatói szellemiségével összhangban ért el kimagasló teljesítményt.

Idén már tizennegyedszer adták át a Moholy-Nagy-díjat, amellyel a MOME a névadójáról emlékezik meg, és olyan személyiségeket tüntet ki, akik Moholy-Nagy László alkotói-oktatói szellemiségével összhangban értek el kimagasló teljesítményeket. Idén Karole P.B. Vail, a velencei Peggy Guggenheim Gyűjtemény igazgatója, kurátor, író részesült az elismerésben.

A díjátadáson – a hagyományoknak megfelelően – a díjazott előadást is tartott. Karole P.B. Vail a Peggy’s and Solomon’s Guggenheim Gyűjteményről osztotta meg gondolatait, érintve benne Moholy-Nagy László munkáit is.

2006-ban, amikor az egyetem Moholy-Nagy László, a világhírű magyar alkotó nevét felvette, a MOME vezetése arról is döntést hozott, hogy – a rektor által felkért kuratórium közreműködésével – névadója szellemiségéhez méltó tervezőket, művészeket, kutatókat díjazzon. Az évente átadott elismeréssel Moholy-Nagy László példaértékű hagyatékát, oktatói filozófiájának, művészetének eredetiségét, kísérletező habitusát örökíti tovább az intézmény. Moholy-Nagy Lászlót amellett, hogy világhírű fotográfus, tervező és képzőművész volt, már életében legendás tanárként tartották számon.

„Többdimenziós” gondolkodásmód jellemezte, amely lehetővé tette, hogy a világot összefüggéseiben kezelje. A világhoz fűződő viszonya, a világ sokféleségének különböző megközelítése, a különböző médiumok használata, rendszerekben való gondolkodása és alkotása, ma érvényesebb, mint valaha, és példaértékű alapállást testesít meg.

2019 díjazottja, Karole P. B. Vail a hatalmas kritikai és közönségsikert aratott Moholy-Nagy: Future Present háromállomásos retrospektív kiállítás vezető kurátora volt 2016-ban, amely a XX. század egyik legnagyobb hatású magyar művészének életművét mutatta be az Egyesült Államok három vezető művészeti múzeumában: a New York-i Solomon R. Guggenheim Múzeumban, az Art Institute of Chicagóban és a Los Angeles County Museum of Artban.

Karol Vail átveszi a Moholy-Nagy-díjat - Fotó: Lakos Máté

Vail 1997 óta a Solomon R. Guggenheim Múzeum kurátori csapatának tagja. Moholy-Nagy munkásságán keresztül foglalkozott a Bauhaussal, a Boccioninak szentelt kiállítás során a futurizmussal és az avantgárddal, a Picasso műveket bemutató Black and White kiállításnak köszönhetően pedig a kubizmussal. Részt vett egy szürrealizmussal foglalkozó tárlat előkészítésében, továbbá számos absztrakt és kortárs művészt felvonultató kiállítás szervezéséhez is hozzájárult. Sokat foglalkozott a Guggenheim család örökségével; részben családi érintettsége miatt. 

Kurátori munkája mellett aktívan publikál, míg múzeumi munkássága mellett társalapítója és társigazgatója a dél-franciaországi Non-Objectif Sud nonprofit művészrezidencia és kiállítási programnak, mely residency programokon keresztül kortárs művészek és kurátorok munkáját támogatja.

2017-ben kinevezték a velencei Peggy Guggenheim Gyűjtemény és az olaszországi Guggenheim Alapítvány igazgatói posztjára. Ebben a szerepben ő mindössze a második, hiszen az igazgatói széket 37 évig birtokló Philip Rylandsot váltotta két évvel ezelőtt. Peggy Guggenheim unokájaként gyermekkora óta jól ismeri és különleges kapcsolat fűzi a gyűjteményhez, és az annak otthont adó kastély épületéhez, kertjéhez. Kinevezésével a gyűjtemény névadójának vízióját őrzi, ápolja és viszi tovább, és biztosítja, hogy a múzeum továbbra is a kulturális élet szerves része maradjon.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

A VarroDesignt két kategóriában is nemzetközi díjra jelölték

A VarroDesignt két kategóriában is nemzetközi díjra jelölték

Varró Zoltán designernek és csapatának köszönhetően reflektorfénybe kerül a magyar belsőépítészet.

Red Dot Awarddal jutalmazták a Graphaselt

Red Dot Awarddal jutalmazták a Graphaselt

Az Opera Ginnek tervezett arculatért.

A lebegő hatás és átforduló homlokzat

A lebegő hatás és átforduló homlokzat

Így néznek ki az Equitone homlokzatburkolatai családi házakon.

Hirdetés