Új technológia, új design.

Az Airbus a napokban bemutatta legújabb, zéró emissziós repülőgépeinek terveit, amelyek a cég közleménye szerint 2035-től állhatnak forgalomba. A három repülőgép méretben és stílusban ugyan különbözik egymástól, de mindhárom hidrogénmeghajtással működne és zéró károsanyag kibocsátással üzemelne. Ezzel a francia repülőgépgyártó is beszállt azoknak a cégeknek a sorába, amelyeknek konkrét tervei vannak a fenntartható jövőre vonatkozóan.

Az Airbus vezérigazgatója, Guillaume Faury elmondta, hogy a fenntartható üzemeltetésre való áttérés a teljes iparág érdeke és elérkezett a cselekvés ideje.

Úgy látja, hogy kormányzatok és a légi közlekedés szereplői végre eljutottak a közös nevezőig, így közel lehet az áttörés. 

Az egyik modell 120-200 fő szállítására lesz alkalmas, várhatóan 2000 tengeri mérföldet (3700 kilométer) tud majd megtenni leszállás nélkül. Turbóventilátoros, átalakított gázturbinás motorral szerelik fel, amely kerozin helyett folyékony hidrogénnel közlekedik. A második modell ugyanezen az elven működik, azonban kapacitása kisebb lesz, kevesebb utast tud szállítani és 1000 tengeri mérföld megtételére lesz képes landolás nélkül. Design szempontjából a harmadik terv a legérdekesebb, szakít a hagyományos repülőgépek kinézetével, a 200 fő szállítására alkalmas gép szárnyai ugyanis teljesen beleolvadnak a repülőgép testébe, ily módon: 

A koronavírus-járvány különösen nagy károkat okozott a légiközlekedésben, melynek következtében a francia kormány 2020 júniusában mintegy 15 milliárd eurós mentőcsomaggal segítette meg a repülőgépgyártó cégeket. Az összeg egy részét a vállalkozásoknak kutatás-fejlesztésre kell fordítaniuk, így van esély arra, hogy 2035-re valóban elkészüljön az Airbus karbonsemleges repülőgépe.

Forrás: Airbus/Sajtóközlemény




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Egy hátra, kettő előre: így ülünk a jövőben a repülőgépeken?

Egy hátra, kettő előre: így ülünk a jövőben a repülőgépeken?

Egy olasz cég újragondolta a repülőgépek széksorait a társadalmi távolságtartás jegyében.

Egyszerre élénk és lágy: Living Coral az év színe

Egyszerre élénk és lágy: Living Coral az év színe

Közeleg az év vége, ezt mi sem jelzi jobban, minthogy a Pantone máris bejelentette 2019 meghatározó színét.

Hirdetés