Szőlősorok amerre a szem ellát, a távolban a Balaton vize csillog – nyaraló Lovasban.

A Balaton-felvidék híres szőlőhegyeinek egyikén, a környék 250 éves, legöregebb borospincéjének bővítéseként jó néhány éve épült nyaralóból igényesen megművelt szőlősorok látszanak amerre a szem ellát; a távolban a Balaton vize csillog, míg a ház körül saját telepítésű veteményes, és illatozó levenduláskert csalogat. Cikkünk az Octogon Deco 2020/4. lapszámából.

Egy fiatal budapesti pár, András és Zsófi nemrégiben született Sári babájukkal 2013-ban keltek útra balatoni nyaralót keresni. Egész véletlenül tévedtek Lovas községbe, ahol elsőként egy német család eladásra kínált házán akadt meg a szemük – azonnal tudták, hogy ez lesz az ő helyük. Hamar eldőlt a gondos, tiptop ház sorsa: az adásvételt követően a németek egyetlen bőrönddel távoztak, az új tulajdonosok pedig épp egy bőrönddel érkeztek – persze azóta folyamatosan alakul, változik az élet a hegyen.

Miklós bácsi, a palóznaki borversenyek aranyérmese okozta az első nagy meglepetést, aki a kert szőlőjéből készült borral kínálta a házaspárt, és a fiatalokat megismertette a szőlőtermesztés minden örömével és nehézségével. Azóta is maguk gondozzák az szőlőt, a környező, kusza területet rendezték, és kisebb konyhakertet is kialakítottak, illetve zöldbe öltöztették a pince tetejét 250 tő levendula telepítésével.

Mindeközben a házon belül is sok minden változott. Megnövelték a konyha területét egy fal bontásával a földszinten, a vendégszoba nappalivá alakult, a csodás balatoni panorámát pedig a régi nyílászárók megnagyobbításával tették még látványosabbá. Kiegészítve a kályha teljesítményét, elektromos fűtőpaneleket szereltek fel, hogy a nyaraló télen is élvezhető legyen.

Az oldalfalat elfoglaló konyhával párhuzamosan, a multifunkciós helyiség közepén kapott helyet a fehér étkezőasztal, ami körül fonott étkezőszékek sorakoznak. Ahogy a konyhapult esetében, úgy a térbe állított étkező helyét is a világítás jelöli ki, és hangsúlyozza – a lámpabúrákat Zsófi tervei alapján Havasi Mária keramikus készítette.

Lépcsőzetesen újították föl a fürdőszobát, a helyiséget újraburkolták, lecserélték a szanitereket is, ám a virágos, kerámia mosdótálhoz – szintén Havasi Mária keramikus alkotása – sokáig nem találtak megfelelő mosdószekrényt. Végül egy régi varrógépállvány lett a befutó, ami némi átalakítás után stílusos fürdőszobai bútorrá avanzsált.Az emeleti folyosó ablakára szándékosan nem került függöny, hogy a tihanyi piacról vásárolt rusztikus komód és a fölötte lévő ablakkeret kompozíciójába a szőlőskertek látványa is beletartozzon.

Természetesen a berendezés is folyamatosan változott, átalakult, néhány bútorra a környék piacain talált rá Zsófi, de voltak egyedi tervek alapján készült darabok, és néhány felújított tárgy is helyet talált magának, ami a barátok ügyességét dicséri. Köszönhetően a nyílászárókkal harmonizáló fabútoroknak, a hajópadlónak és a minden helyiségben megjelenő fafrontoknak, polcoknak az egész házban otthonosan rusztikus hangulat uralkodik, amihez jól illenek a fonott darabok és kiegészítők, illetve a földszint és az emeleti közlekedők hidegburkolata némi mediterrán fílinget kölcsönöz az enteriőröknek.

Tervező: Rákóczi Zsófia

 

Még több fotóért katt a képgalériára!


Octogon Deco Magazinunk a készlet erejéig az alábbi árusítóhelyeken kapható.



Kapcsolódó cikkek

Üdülő, ahol hátborzongatóan közelről érezzük a történelmet

Üdülő, ahol hátborzongatóan közelről érezzük a történelmet

Az Építész Szakkollégium és az EASA Magyarország közös alkotótáborának kiállítása a FUGA-ban.

Pénteken rajtol a XIII. Építész Regatta

Pénteken rajtol a XIII. Építész Regatta

A környezettudatos építészek versenye Balatonlellétől Keszthelyig tart majd.

Kevesebb utas, több bringa a balatoni hajókon

Kevesebb utas, több bringa a balatoni hajókon

Egyre több bicikli szeli át a Balatont.

Hirdetés