Több megoldást is érdemes figyelni a Daruka Gergely-tervezte lakásban.

Amennyire vonzó a budai Vár, mint környezet, annyira nagy kihívást jelent kialakítani ott egy olyan lakást, amely megfelel a modern komfort igényeinek. Ebben a 27 négyzetméteres földszinti ingatlanban több olyan megoldást érdemes megfigyelni, amellyel – minden kötöttség ellenére – sikerült világos, tágas és a történelmi közegbe illeszkedő otthonná alakítani. (Cikkünk a Deco 2017/1-es lapszámából, amelyet teljes egészében letölthetsz itt.)

Az igencsak leharcolt állapotú, sötét, enyhén salétromos lakás előteréből jobbra nyílt egy konyha, azon túl egy fürdőkádas vécé, balra az egyetlen szoba. Lett belőle egy tágas, fényben úszó nappali, fölötte dolgozó- és hálótérnek kialakított galéria, köszönhetően a tervezői szárnyalást híven követő gondos kivitelezésnek. A fényt pedig nem csupán a piros vezetékek „terítik”, mint lüktető verőerek, hanem a leleményesség szülte megoldások.

A Várban nem okoz meglepetést az építészeknek, hogy a lakások alulról vizesednek, először ezt kellett megoldani. A fűtést a padlózatra fektetett infrapanelek biztosítják, de még így két lépcsőfokot kell lelépni a lakószintre – ezt szellemesen olyan dobogóval oldották meg, amely egyúttal tároló is.

A lakás földszinti, bár alapvetően nem sötét, de azért elsődleges szempont volt, hogy optikailag még világosabbá tegyék. Nagyon nyomasztó lett volna a tégláig visszabontott falat és boltozatot csupaszon hagyni, így fehérre festették. A világosítást segíti a sok üvegfelület is – a tükröződésekkel és az átláthatósággal sikerült nagyítani is a teret. A fehér cementalapú padló a lakkozásnak köszönhetően tovább növeli a térérzetet, mivel azon is érvényesül a tükröződés. A nagy fehérségbe egyedül a körbeindázó vezetékek visznek színt – ez lett a lakás egyik fő designeleme.

 

„A férfi beruházóknál megfigyeltem – fűzi hozzá Daruka Gergely –, hogy általában szabad kezet adnak, de azt mindig a lelkünkre kötik, hogy legyen benne ’valami piros’. Azaz valami tűz. Ehhez itt Roni Zongor egyik festménye adta az inspirációt – egy piros ruhás nőalak –, amely azonban végül nem került föl a lakás falára.”

 

A másik fő designelem a tervező által nem először alkalmazott gesztus, amely mindig másképpen, de alapvetően a környezet, a múlt megtisztelése. Itt, mivel a lakás bejárata épp a Nagyboldogasszony templomra néz, Daruka elkérte a templom nyugati homlokzatának felújításkor készült terveit, és némiképp leegyszerűsített rajzokat készített belőle, bizonyos részeket kinagyítva. Ezeket fóliára tervezte, és a lakás adott pontjain beépített térelválasztó üveglapokra kasíroztatta, amitől az üvegfelület savmart hatást kelt. Ezek az üveglapok megjelennek a nappali, a galéria és a zuhanyozó térelválasztóin, halvány kecses formáikkal bent is megidézve a történelmi környezetet, sőt, a bejárati ajtó is kapott fóliát, felvillantva a kint és bent, valamint a múlt és jelen átjárhatóságát.


Octogon Deco Magazinunk a készlet erejéig az alábbi árusítóhelyeken kapható.



Kapcsolódó cikkek

Budapest mint vászon és Scully vásznai Budapesten

Budapest mint vászon és Scully vásznai Budapesten

Folytatódik a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál.

Jelentősen bővül az újlakáskínálat az ötszázalékos áfának köszönhetően

Jelentősen bővül az újlakáskínálat az ötszázalékos áfának köszönhetően

Több mint 500 otthonból álló csomagot jelentett be a Cordia.

Levegőhöz jut az ingatlanpiac az 5 százalékos áfával, de a megfelelő kínálat kiépülése évekig tarthat

Levegőhöz jut az ingatlanpiac az 5 százalékos áfával, de a megfelelő kínálat kiépülése évekig tarthat

A legnagyobb ingatlanfejlesztők üdvözlik a kedvezményes áfa folytatását az új lakások piacán.

Hirdetés